Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pontocska, vagy vesszőcske?

2008.12.14

Grüll Tibor
Betűk és jelek

„Jottányit sem engedek!” - szokták mondogatni azok, akik makacsul kitartanak véleményük mellett, legtöbbször anélkül, hogy értenék, valójában mit is mondanak. Ma már kevesen tudják, hogy az emlegetett „jotta” nem más, mint a görög ábécé legkisebb betűje, az ióta. A mondás tehát „magyarra fordítva” így hangoznék: „Egy i betűt sem engedek.”

Azt talán még kevesebben tudják, hogy ez a szólás - ha nem is pontosan ebben a formában - az Újszövetségben is szerepel, mégpedig egy kiemelten fontos részben, ahol Jézus így beszél tanítványainak küldetéséről: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a Törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből egyetlen ióta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Máté evangéliuma 5,17-18, Károli Gáspár fordítása). A bibliamagyarázókat régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit is jelent az idézetben szereplő „ióta és pontocska”.

Aki az egész világot lerombolja

A zsidó hagyományban óriási jelentőséggel bír az Írás betűihez való ragaszkodás. Ez részben magának a héber írásnak a jellegéből fakad. A héber ábécé ugyanis mindössze huszonkét mássalhangzójelből áll, a magánhangzókat e jelek alá vagy fölé tett kis pontokkal, vesszőkkel jelölik. Számunkra szinte elképzelhetetlen az olyan írás, mlybn nm szrplnk mgnhngzk. Pedig Jézus korában így íródott az Ószövetség (csak az V. században egészítették ki magánhangzójelekkel), és ma is így jelennek meg a héber nyelvű újságok Izraelben.
Könnyen belátható, hogy az ilyen jellegű szövegben akár egyetlen betűtévesztés is alapvetően megváltoztatja az értelmet, míg a mi magánhangzós írásunkban egy betű elírása esetén még egyértelműen olvasható a szöveg. (Ugyanakkor számos szónak minden tévesztés nélkül is többféle olvasata lehet - attól függően, hogy a mássalhangzókat milyen magánhangzókkal ejtjük ki -, amelyek mindegyike lehet helyes.) Álljon itt tanulságul egy talmudi történet az i. sz. II. század közepéről: „R. Meir mesélte: Amikor elmentem Jiszmaelhez, azt mondta nekem: Fiam, mivel keresed a kenyeredet? Azt mondtam neki: Tóramásoló vagyok. Azt válaszolta nekem: Fiam, légy gondos a munkádban, mert akinek ez a foglalkozása, mennyei dolgokkal foglalkozik! Mert ha egyetlen betűt is elhagynál, vagy egyetlen betűvel is többet írnál, olyannak találtatnál, mint aki az egész világot lerombolja.”
A zsidó írástudók így illusztrálják a bibliamásolók betűtévesztésének végzetességét: ha egy írnok a Teremtés könyvének első versében szereplő berésít bárá („kezdetben teremtette”) helyett véletlenül beresít báreú-t („kezdetben teremtették”) írna
- ami csak egyetlen vessző hozzátétele a szöveghez - az az egyistenhit megtagadását jelentené.


„Kezdetben teremtette…” A Biblia első két szava. A jod a legkisebb héber betű

Jézus tehát zsidó közegben közismert és elfogadott véleményt idézett az Írással kapcsolatban, amikor azt mondta: „a Törvényből egyetlen ióta vagy egyetlen pontocska el nem múlik”. A görög ióta és héber megfelelője, a jod, mindkét ábécé legkisebb betűjének számít. A zsidó mondás szerint, ha a világ valamennyi embere összegyűlne, akkor sem lenne képes a Törvényből egyetlen jod betűt eltávolítani! A rabbik fantáziájában a Tóra betűi időnként önálló életre kelnek. Egy legenda szerint, mikor Salamon élete végén a bálványimádás bűnébe esett
- ami annak következménye volt, hogy áthágta a mózesi Törvényt -, a királyokra vonatkozó „sok lovat ne sokasítson” parancsolatból (Mózes 5. könyve 17,16) a jarbe ige első betűje (egy jod) Isten elé vetette magát, és bevádolta az uralkodót, mondván: a király felcserélte a helyét az előtte álló alef betűvel („ló jarbe” = „ne sokasítson” helyett Salamon így olvasta: „lí arbe” = „sokasítok magamnak” - tudniillik sok lovat és sok feleséget). Isten akkor azt mondta a jodnak: „Salamon és száz hasonszőrű el fog veszni, de belőled nem fog egyetlen betű sem elveszni!”


Salamon bűnének kezdete: egy jodot kicserélt az előtte álló betűvel. A kicsiny betű helye örökké állandó marad, de a király emiatt elbukott

De mit jelent a Máténál szereplő „pontocska”? Ebben az esetben az eredeti görög szöveg igazít el bennünket, ahol a Károli-fordításban használt szó helyett „szarvacska” (keraion) áll. Ez pedig nem „díszítő tollvonásokat” jelent - mint azt Vermes Géza és Burt L. Visotzky feltételezte -, hanem bizonyos héber betűk jellegzetes kicsúcsosodásaira utal, melyek ugyanolyan jelentésmegkülönböztető szereppel bírnak, mint a magyarban a magánhangzókra kitett pontok és vesszők. A Talmud szemléletesen mutatja be, milyen következményekkel járt volna, ha akár egyetlen kis „szarvacska” megváltozik az Igében. A zsidók legfőbb imájának számító Semá szövege így hangzik: „Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr.” (Mózes 5. könyve 6,4) Ha azonban az „egy” (echad) utolsó betűjét r betűvel cseréljük fel - ami a héberben egyetlen kis csücsök („szarvacska”) különbség csak! -, akkor az acher szót kapjuk, ami így változtatná meg az ima értelmét: „Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk, más Úr.” Ezzel pedig - mondja a Talmud - „lerombolnánk a világmindenséget”!


A „szarvacskák”. Az egymáshoz hasonló alakú betűket csak ezek a kis csücskök különböztetik meg. Jézus szerint az ég és a föld könnyebben pusztul el, mint egyetlen ilyen „szarvacska” a Szentírásból

De mire/kire vonatkozott a beteljesedés („genétai”, azaz „megvalósulás”, tehát: „amíg minden jod és szarvacska meg nem valósul”) - amely Vermes Géza szerint „érthetetlen utalás” - Máté fentebb idézett szövegében? Jézus itt arról beszélt, amit Pál apostol tömören így fogalmazott meg: „A Törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett” (Levél a galatákhoz 3,24) - vagyis, hogy az Ószövetség valamennyi ígérete Jézus Krisztusra mutatott előre, és benne teljesedett be (illetve teljesedik és fog beteljesedni). Modern hasonlattal élve: Jézus Krisztus mint Messiás eljövetele az Ószövetség valamennyi betűjében „kódolva” volt. A „betű”-nek megfelelő héber szó (’ót) első és utolsó betűjele, a néma alef és a t-nek hangzó tav a héber ábécé első és utolsó betűje, a közte lévő vav pedig azt jelenti: „és” - mintha magyarul azt mondanánk: „a és zs”.
Az ’ót szó azonban nemcsak betűt, hanem „jel”-et is jelent, mégpedig kifejezetten prófétikus értelemben. Ézsaiás a szűztől születendő Messiásról mondja: „Ezért ad jelt (’ót) nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” (7,14) Ennek fényében válik érthetővé Jézusnak önmagáról adott kijelentése: „Én vagyok az alfa és az ómega”, mivel a görög ábécé első és utolsó betűje pontos - bár kevésbé sokértelmű - tükörfordítása a héber ’ót kifejezésnek. Héberre visszafordítva tehát e helyen Jézus azt állítja magáról: „Én vagyok a jel” - amit átvitt értelemben úgy is értelmezhetünk, hogy a Szentírás minden betűje: az aleftől a tavig, az alfától az ómegáig, az a-tól a zs-ig Jézusról íratott meg és Jézusban teljesedett be.

Hellénisták és hagyományőrzők Izraelben

A fenti példákat annak illusztrálására szántuk, hogy a Biblia eredeti (héber, arám és görög) nyelven írt szövegei milyen elképesztően mély összefüggéseket rejtenek magukban. Az Újszövetség keletkezésének idején Izrael egy politikailag egységes, de sokkultúrájú és nyelvileg-vallásilag is heterogén világbirodalom égisze alá tartozott. Ebben a korszakban - amely kísértetiesen hasonlított mai „multikulturális” világunkhoz - születtek meg az Újszövetség könyvei, amelyek több szempontból is eltérnek az Ótestamentum szent szövegeitől.
Az első és legfontosabb különbség, hogy az Újszövetség valamennyi írásának középpontjában a názáreti Jézus mint megtestesült Messiás (Krisztus) bemutatása áll. Az Újszövetség könyvei az Ószövetségéihez képest térben egymástól távolabb: Jeruzsálemtől Rómáig; időben viszont egymáshoz közelebb: körülbelül hetven-nyolcvan esztendő leforgása alatt keletkeztek. Az Újszövetséget emellett nem egy „választott nép” nyelvén, nem is egy szakrális nyelven, hanem az akkor legelterjedtebb köznyelven: görögül írták meg.
A korabeli zsidóság ortodox rétegei számára a görög kultúra (és az azt megjelenítő nyelv) minden rossz forrásának számított. A hellén civilizációval szembeni zsidó ellenérzések IV. Antiokhosz Epiphanész rémuralma után erősödtek meg, bár a zsidóságon belül már ekkor is szép számmal akadtak támogatói a szírek görögösítő törekvéseinek. A Makkabeus felkelést (i.e. 167-164) megelőző időszakból külön is meg kell említenünk Jászón főpap tevékenységét, aki egész sor, a mózesi Törvénnyel ellentétes görög szokást igyekezett a zsidók körében meghonosítani; de forrásaink mártírokról is beszámolnak, akik akár a halált is vállalták ősi hagyományaik védelmében.
Az sem véletlen, hogy ebben az időben született meg az Ószövetség első idegen nyelvű fordítása, a Szeptuaginta, amely elsősorban az egyiptomi - már részben vagy teljesen hellénizálódott - diaszpóra-zsidóság érdekeit volt hivatva kiszolgálni, ugyanakkor lehetőséget nyújtott a zsidó térítőmunka számára az egész Földközi-tenger medencéjében. Ennek a missziós tevékenységnek kiterjedt voltára utalt Jézus is a farizeusokhoz és írástudókhoz intézett figyelmeztetésében: „Megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek, és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál!” (Máté evangéliuma 23,15) A zsidó vallást felvevő és gyakorló expogányokat prozelitáknak nevezték. Velük kapcsolatban is megoszlott a zsidó vallási vezetők véleménye. Egyesek szerint Isten a prozeliták érdemei miatt kíméli meg az igaztalan embereket, sőt ők Isten különleges kegyelmét élvezik: „Az igazakról az mondható el, hogy szeretik Istent, a prozelitákról pedig az, hogy Isten szereti őket. Ki tehát a nagyobb: az-e, aki szereti a királyt, vagy az, akit a király szeret?”
Más tanítók ellenben úgy fogalmaztak, hogy a prozeliták olyanok Izrael számára, „mint a bőrnek a lepra”, s azt hangoztatták, hogy a Messiás eljövetelét is ők késleltetik. Így vagy úgy, de mind a prozelitizmus, mind a hosszan tartó görög és római uralom hozzájárult az izraeli zsidóság bizonyos mértékű hellénizálódásához. Az elgörögösödéssel szemben liberálisabb Hillél és a konzervatív vonalat képviselő Sammai rabbi harcából azonban még a Szentély lerombolása (i. sz. 70) előtt az utóbbi került ki győztesen: Sammai híres tizennyolc szabálya többek között magában foglalta a görögül tanulás tilalmát, valamint azt is, hogy a Szentély javára felkínált adományokat tilos a pogányoktól elfogadni.
A görögséggel kapcsolatos ellentmondásos felfogást kiválóan érzékelteti a dologban meglehetősen érintett Josephus Flavius egy mondata: „Alaposan foglalkoztam a görög nyelvvel is, pontosan megtanultam nyelvtani szabályait, megismertem költészetét, ámbár a zsidó felfogás lehetetlenné tette, hogy tökéletesen beszéljem; tudniillik nálunk nem becsülik meg különösebben azokat, akik sok nyelven beszélnek (…) Nálunk inkább csak azok állnak bölcsek hírében, akik bizonyságot tesznek a törvény alapos ismeretéről.” (A zsidók története XX,12,1)
Ezt látszik alátámasztani egy Pál apostollal történt eset is. Az a római ezredes, aki kimentette őt a tömeg kezéből, felettébb elcsodálkozott, amikor „az őrizetes” megszólította: „Vajon szabad-e nekem valamit szólnom tehozzád? Az pedig mondta: Tudsz görögül?” (Apostolok cselekedetei 21,37) A tiszt úr nyilván hozzá volt szokva, hogy a zsidók nemigen beszélnek idegen nyelveken. Feliratokból tudjuk, hogy még azokban a tartományokban is, ahol a görög uralkodó nyelvnek számított (például Dekapolisz vidéke), az amúgy görögül is jól beszélő római helytartóknak a helyi nyelveket is értő tolmácsokra volt szükségük, hogy meg tudják magukat értetni a lakossággal, amelynek túlnyomó része arám ajkú volt.

Sém-Tov evangéliuma - „a kis hamis”

Ma már senki nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy Jézus a galileai zsidók arám nyelvén hirdette evangéliumát. Ez az arámnak egy meglehetősen romlott dialektusa volt, gúnyolódtak is rajta eleget az irodalmi arámit beszélő júdeai farizeusok. Egy Talmudban fennmaradt anekdota szerint egy galileai férfi elment a jeruzsálemi piacra, hogy vegyen valamit, amit ő amárnak nevezett. A kereskedők azonban így gúnyolták ki: „Te ostoba galileai, olyasmit akarsz, amit meg lehet ülni (hamár = szamár)? Vagy talán innivalót (hamar = bor) kérsz? Esetleg valami ruhának való kelmét (‘amar = gyapjú) akarsz? Vagy netán áldozni van kedved (immar = bárány)?” Hűen tükrözi ezt a megvetést az Újszövetség is, hiszen mikor a főpap udvarában álldogáló Péter megszólal, azonnal rájönnek, hogy ő is Jézus követői közé tartozik: „Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad.” (Máté evangéliuma 26,73) Hogy Jézus is ugyanezt a nyelvet beszélte, bizonyítják az evangéliumokban megőrzött arám mondatok, kifejezések: Talitha kum! („Kelj fel, leány!”- szó szerint: „bárányka”); a Hegyi Beszédben is szereplő mamona (pénz); vagy a siketnéma meggyógyításakor mondott Effatha! („Nyíljék meg!”).
A későbbi egyházi hagyományból nagyjából biztosan tudjuk, hogy az evangélisták közül Máté eredetileg arám, esetleg héber nyelven írta meg evangéliumát. Máté a tizenkét apostol egyike, egykori kapernaumi vámszedő volt, akit Jézus népszerűtlen foglalkozásának gyakorlása közben hívott el (Máté evangéliuma 9,9). Lévinek és Alfeus fiának is nevezi a másik két szinoptikus szerző (Márk evangéliuma 2,14; Lukács evangéliuma 5,27). A hagyomány szerint Máté pünkösd után (i. sz. 29) még tizenöt éven át Izraelben tartózkodott, és apostoli munkát folytatott. Majd állítólag Etiópiában és Makedóniában szolgált, s többé nem is tért vissza a Szentföldre.
Az egyházatyák közül Papiasz (aki fiatalkorában az idős János apostol tanítványa, és 160 körül bekövetkezett haláláig a kis-ázsiai Hierapolisz püspöke volt) említi legkorábban Máté héberül írt evangéliumát: „Máté a héber gondolkodásmódnak megfelelően írta le a mondásokat, magyarázattal is ellátta őket, amennyire csak tudta, mindegyiket.” (idézi: Euszébiosz, Egyháztörténet III,39,16) A IV. századi egyháztörténész, Euszébiosz pedig azt állítja: „Máté előbb a zsidóknak hirdette az igét, minthogy azonban más népekhez is el kellett mennie, anyanyelvén írásba foglalta evangéliumát, melynek megalkotásával már ottlétekor kárpótolta azokat, akiktől elvált.” (Egyháztörténet III,24,6) A mai kutatók szerint Máté evangéliumának héber változata a 40-es évek második felében keletkezhetett, s a görög fordítás(ok) nem sokkal később, legvalószínűbben a szíriai Antiokhia környékén.
Máté ma ismert, kanonikus görög szövege is tükrözi szerzője eredeti szándékát, hogy evangéliumával elsősorban a zsidókat akarta szolgálni. Az első fejezet mindjárt Jézus nemzetségtáblázatával kezdődik; a műben több mint félszázszor utal arra, hogy Jézus életében beteljesedtek az ószövetségi próféciák; és Jézust elsősorban mint Messiás-királyt mutatja be.
Az elveszett héber Mátét már régóta sokféleképpen próbálták megtalálni. George Howard nem éppen friss, de nemrégiben hazánkban is népszerűsített (Élet és Tudomány, 2000/3. szám) elmélete szerint egy XIV. századi kasztíliai zsidó orvos, név szerint Sém-Tov ben Jichak ben Saprut ibn Saprut egyik művében rejtezik a megoldás. Sém-Tov egy polemikus művet szerkesztett, amelynek az Even bochan (Szegletkő) címet adta. Ennek a műnek 12-13. könyve tartalmazza Máté evangéliuma bibliai héber nyelven írt változatát, mégpedig olyan szövegvariánsokkal, amelyek Máté görög szövegében nem találhatók meg. Howard először 1988-ban adta ki Máté evangéliuma egy kezdetleges héber szöveg szerint című kötetét, amely 1997-ben már Máté héber evangéliuma címen látott napvilágot. Howard elmélete szerint ugyanis a középkori héber szöveg nem Sém-Tov fordítása, hanem egy előtte már létezett héber szöveg kommentált változata. Ez a feltételezett forrás pedig szerinte azonos Máté elveszett héber eredetijével.
Howard elmélete tetszetős ugyan, de nem igaz. A szerző végső célja annak bebizonyítása, hogy ez az „eredeti” héber Máté evangélium alapvetően eltér a ma meglévő görög „fordítástól”, amely tehát végső soron hamis evangélium. Jézus e mondatának: „Bizony mondom nektek, az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Máté evangéliuma 11,11) második fele - „de a legkisebb a mennyek országában nagyobb nála” - hiányzik a középkori héber szövegből. Jézusnak egy szintén a Keresztelőre vonatkozó kijelentését: „Mert eljött hozzátok János…” (Máté evangéliuma 21,32) a görögben a papoknak és a farizeusoknak mondja; Sém-Tovnál azonban a tanítványoknak.
Mindezzel Howard bizonyítottnak látja, hogy Máté eredeti héber szövege (!) nem Jézus alakját helyezte az evangélium középpontjába, hanem sokkal inkább Keresztelő Jánosét. Ráadásul Jézus neve mellett soha nem szerepel a Messiás megjelölés. Ez az ál-eredeti Máté evangélium egy olyan zsidó szekta szemléletét tükrözi - vallja Howard -, amely a nemzetek közötti evangelizálást egyenesen súlyos bűnnek tartotta. Ezt a következő idézetre alapozza: „És ez az evangélium hirdettetik az egész földön, bizonyságul rólam, minden nemzetnek, és ezután fog eljönni a vég. Ez az Antikrisztus és ez az utálatosság, amely pusztít, amelyről Dániel beszélt, hogy a szenthelyen áll. Aki olvassa, értse meg.” (Máté evangéliuma 24,14-15 Sém-Tov szerint) Ebből következtet arra Howard, hogy az idézett szöveg szerzője a föld evangelizálását az Antikrisztus munkájának tartja. Csakhogy ez nem így van. Az idézetben ugyanis - ezt bárki beláthatja - az Antikrisztus és a „pusztító utálatosság” a vég szóra utal vissza, ami teljes összhangban van Máté görög szövegével. Howardnak azt sem sikerült bebizonyítania, miként kerülhetett a XIV. századi Hispániában Sém-Tov kezébe Máté eredeti héber evangéliuma; és nem sikerült teljes bizonyossággal kizárnia azt a lehetőséget, hogy azt nem görögből vagy latinból fordította héberre. (Az irodalmi hébert ebben az időszakban is használták írott nyelvként a tudós rabbik.) De még ha úgy esne is a jövőben, hogy valahonnan előkerül Máté evangéliumának héber változata, a kanonikus bibliai szöveg akkor is a görög evangélium marad, amelyből egyetlen ióta sem fog elveszni.
(A szerző történész)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pstnwo vhfjre

(Qnzxfy, 2022.05.09 14:07)

cheap augmentin 625mg - <a href="https://tadalcialis.store/">cialis 5mg without prescription</a> buy cialis 40mg online cheap

Jwwffr poowze

(Pwjojg, 2022.05.07 01:14)

buy prednisolone 20mg generic - <a href="https://cialisxb.store/">cialis 10mg</a> cheap tadalafil generic

Eqtbal dqpkwv

(Tcltpc, 2022.05.02 13:38)

sildenafil 20 mg - <a href="https://bestusasild.com/">sildenafil 50mg uk</a> sildenafil 50mg for sale

Kecskemét

(A.M. Timea, 2008.12.30 12:59)



VILÁGOT TEREMTETTE AZ ISTEN
Alfred Vaucher: Isten a természetben

"Isten nyomát nemcsak a kinyilatkoztatás lapjain láthatjuk, hanem elénk tűnik a fenséges hegyekben, a termékeny völgyekben, a határtalan, mély óceánban is. Az egész teremtett világ Teremtője szeretetről beszél az embernek. Isten megszámlálhatatlan kötelékkel kapcsolt magához... Ez a világ nemcsak fájdalmakból és nyomorból áll. "Isten szeretet" - ezt olvashatjuk le minden hajtásról, minden virágsziromról, minden fűszálról. Igaz, hogy a bűn átka töviseket és tüskebokrokat növesztett a földön, de a tüskebokrok maguk is hoznak virágokat, a tövisek pedig a rózsák alá vannak elrejtve.

Az egész természet Istenünk megindító atyai gondoskodásáról tanúskodik, s bizonyítja, hogy Isten gyermekei boldogságát akarja." (E.G.White)

1. Az anyagi világ a lelki valóságok tükörképe. - Zsoltár 19.

"A természet a kegyelem tükörképe" - mondta Pascal.

"A fizikai világ és a lelki világ meglepően szoros kapcsolatban van egymással.
"Az egész teremtett világ nem más, mint a formák és szubsztanciák végtelenségében megnyilatkozó isteni gondolat" (R. Saillens)

A Mindenható művei nagyok és csodálatosak. Jel 15:3. A természet nagyszerű szépségei, csodái hasonlíthatatlan ékesszólással beszélnek hozzánk. Zsolt 111:2

Isten megnyilatkozása a természetben van olyan szép, világos és teljes, hogy imádatra indítsa az őszinte, becsületes szíveket.

Az egész földre ránehezedett, az egész teremtett világ szenved a kezdetben történt bűnös lépés miatt, és Isten szava már nem eredeti tisztaságában szól az emberhez a természet világában.

Sátán eljött hogy elvesse Isten földjébe a pusztulást és a halált. A természet nem csupán Isten szeretetét ismerteti meg velünk, hanem egyidejűleg a bűn, a rossz hatalomról is tanúskodik. Ez a két ellentétes üzenet keresztezi egymást: Sátán üzenete eltorzítja Isten üzenetét. Ez a rontás megnehezíti a természeten át kapott isteni üzenet megértését és magyarázatát.A mi választásunk,
hogy mit hallunk meg ebből.

Meggyöngült az a szerv, amellyel az ember az istenit felfogja. Az emberi szív nem őrizte meg azt az őszinteséget, egyenességet, amely kezdetben jellemezte. Ma is szemünk előtt vannak az Isten műveiben elrejtett nagy tanulságok, de mi már nem tudjuk kiolvasni őket . A természet és a Biblia között nincs ellentét ellenkezőleg, tökéletes összhangban vannak egymással, hiszen mindkettő egy és ugyanazon szerzőnek, a teremtő és megváltó Istennek a műve. "A természet könyve és a kinyilatkoztatás könyve ugyanannak a hatalmas Léleknek a pecsétjét viseli magán, nem lehet tehát közöttük ellentét.

A természet megromlott állapota nem végleges. Határozott ígéretünk van arra, hogy a teremtett világ is részesülni fog a megváltásban. A föld állapota kezdettől fogva szorosan összekapcsolódott az ember állapotával: így volt ez az ártatlanságban is és a bűnben is, és Így lesz a dicsőség állapotában is. A helyreállítás után a természet újból Isten igazi tükörképévé válik.

Re: Kecskemét

(krisztus, 2018.03.22 21:01)

"Az egész földre ránehezedett, az egész teremtett világ szenved a kezdetben történt bűnös lépés miatt, és Isten szava már nem eredeti tisztaságában szól az emberhez a természet világában."
Tévedés azt hinni, hogy a bűn kezdete Ádám és Éva cselekményével kezdődött! A bűn kezdete még az angyali mivoltunk idejében Lucifer lázadásával kezdődött! A megtévesztés az ő fegyvere, és aki megtagadja a lelkiismeretét, az a követőjévé válik!