Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tanulás és tudás

2009.05.30

A tanítások; fejlődések; lényegi változások.

(A tanítások ha jó talajra esnek, fejlődések és lényegi változások kelnek ki belőle./Csernus/)

 Az emberben megvan minden tudás, mert minden új felismerésnél úgy érzi, mintha ezt ő már tudná, valahonnan, Mintha elfeledett ismerőssel találkozna, de nem emlékszik rá, hogy pontosan ki is ez az ismerős. Tehát bennünk van a tudás rejtett módon, mint a földben a mag és lehet, hogy több évig nem csirázik ki, mert várja az alkalmas pillanatot, az egybeesés pillanatát. Ezt a pillanatot nem a mag teremti meg, de az együtt állás pillanata alkalmat ad a magnak, hogy megvalósítsa, amire várt, hogy, teremtsen, átalakuljon, és egy más fajta értelmet nyerjen az élete külsőleg és belsőleg. Tehát hordoz magában egy olyan tudást, ami rejtett és előhívható. De nem olyan módon hogy mutatnak neki egy csirázó növényt, hanem a magban rejlő növekedni tudás felismeri az Őt előhívó körülményeket. A jövőbe létező új élet hívó szavát. Felajánlkozását a megújulásra, amihez kell a hit, a tudás, és bátor cselekvés szándéka.

 Ez az igazi tudás minden forrás összpontosítása együttes ereje.

 Felismerni, megfogalmazni önmagunk külső és belső létét, a létörömét megélni, megőrizni a változás pillanatáig. De amikor jön a változás pillanata, el kel tudni veszíteni, feláldozni a váltásért azt az életet, ami sok jót, biztonságot, szeretetet adott. El kel búcsúzni az osztálytársaktól, ha már befejeztük az iskolát, és már nem lesznek osztálytársaid, hanem főnökei, beosztottjai, munkatársai, parancsnokai stb. És nem az iskolától kapja a tudást, hanem a megélt tapasztalatoktól. De ami ebben a játékban a legizgalmasabb ő is tanítóvá válik és olyan dolgokat is tanít majd, amit eddig még senki nem tudott. Még azok sem akik őt tanították.

És itt van az a nagyon fontos dolog, amit tudni kell és ehhez kell a hitnek az Isteni tulajdonsága, hogy a változás, az újjászületés amit elkezdünk, az nemcsak azt eredményezi, hogy a magból növény lesz, hanem, hogy a növény is felismeri majd az önmagában rejlő tudást, és módosítja átalakítja jobbá teszi természetét. Egy módosult tudású magot hoz, ami már nem lesz hűséges önmaga elődjéhez. De hűen követi önmaga elődjének a változás szándékát. Ez az a bizonyos relatív igazság. Hűtlennek kell lennem anyámhoz, hogy jó anya legyen belőlem. Egy új tudás birtokosa leszek, az anyai szeretet birtokosa, de ezzel már nem tudom anyámat szeretni csak a gyermekemet, aki ezt szintén nem fogja viszonozni. Tehát nincs egy igazság egy erkölcsi norma, mindig minden relatív, másként mondva, minden dolog másként viszonyul mindenhez. Úgyis szokták mondani minden, attól függ, amitől lóg.

És itt kezdődik a lényege a dolgoknak Istennel kapcsolatban. Minden írás szent írás addig még ki nem nyerünk belőle egy magasabb szintű hovatartozási vagy eligazodási formát, mindenféle lehetőségnek van egy primitívebb, és egy fejlettebb változata, de ezek csak kategóriák és önmagában mindegyik nagyon értékes dolog. Nem az a gazdag, akinek sok vagyona van, hanem, aki annak érzi magát. Nem az az ember boldog, akinek boldogságot adnak-szolgáltatnak, szeretnek, hanem, aki meg tudja élni a boldogságot, azaz tudja hogyan kell szeretni, mert a boldogság állapota is egy tudáson illetve tudat állapoton alapul és nem érzelmi alapokon! Ez Jézus üzenetének a lényege: változtassátok, meg a gondolkodásotokat szülessetek ujjá még ebben a testben! Tehát az a mag, amiből életre jöttetek olyan magot – gyümölcsöt teremjen, amiből egy új, jobb, fejlettebb élet tudjon fakadni.(reinkarnáció-öröklét tudat).

Nem az anyagismeret, hanem az erkölcsi teszi jobbá az embert!

Nagy tévedésben, harcban állnak azok, akik azt akarják bizonyítani az élő folyónak egyik szakaszán állva, hogy ez ugyanaz a víz, ami egy órával előbb folyt itt el. Van, akinek itt áll ez a folyó, és van, akinek itt folyik ez a folyó, és neki mindig hoz valamit, ha mást nem, reményt, hogy mindig-mindig hoz, valamit csak meg kell látni és elfogadni. A szentírások is olyan folyók, amikből nem az állandóságot, hanem a változást kell kihalászni. És arról nem is beszélve, amikor a próféciákat hamisítják és a másokon való uralkodásra, akarják használni. Ne Istenfélők legyetek, hanem Istent szeretők. A vadgalamb is csak, akkor tud enni a kezedből, ha már nem fél tőled, ezért bizonyítanod kell, hogy nem akarod bántani. Isten bizonyítja, hogy nem kell tőle félni, mikor ez a világ Jézust keresztre feszítette, nem a világot pusztította el, hanem föltámasztotta azt, aki áldozatot vállalt, ezért a világért: Jézust. Mert, aki hiszi az Istent az nem a bűnnel foglalkozik, és a büntetésre teszi a hangsúlyt, hanem az áldozat vállalására.(Mert nem, hogy fogat fogért, hanem, hogy inkább szeressétek ellenségeiteket, hangzik a felszólítás) És én úgy értelmezem a megváltást, hogy felhívás a változásra, az újjászületésre. Hogy az életünket ne féljünk elveszíteni, feláldozni az örökkévaló szeretetének oltárán. Ha szeretetben veszíted-áldozod az életed, akkor Jézusban öltözve támad fel életed. A bűntudatban élés elgyengít, a reményben élés erőt ad, hogy amit elrontottál el tudd viselni! Bűn- tudatban nem lehet örömmel megváltozni. Már pedig igen csak rosszul néz ki, ha valakinek ajándékot veszel, mert szereted, és örömet akarsz neki okozni, és ezt sírva zokogva teszed. Mert, hogy te erre nem vagy méltó. És hát a méltóság, mi az, mi a méltóság? Amikor valakire csak félelemmel tudunk gondolni, lehajtott fejjel állhatunk eléje, és véres áldozattal tudjuk kiengesztelni. Nem, ez nem méltóság! Ez a hatalmaskodó zsarnokok tulajdonságai, akik nem ismernek tiszteletet, szeretetet! Aki szeretetet,és méltóságot sugároz magából, arra fülig érő mosollyal, és szerelmes szemekkel nézünk a szemébe, és méltósággal csókoljuk az arcát mert tudjuk hogy ő is akarja.

Csókolom Atyám az arcodat. mert szeretet árad belőle. Csókolom Atyám a kezeid, mert az egyikkel simogatsz, a másikkal meg adakozol. Csókolom Atyám a lábaid, mert a nyomaiban járhatok szabadon.

Polyák 2008-09-04 . Javítva: 2016.03.14. szerkesztő

 

Máté12,7. 43. 14,3. 15,13  16,19.28.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.